Egyre jobban úgy érzem nincs helyem itt. És mennék valahova... tenni valamit, ami feléleszt. Nem érzem már hogy ez az iskola hozzátenne valamit az életemhez. Úgy érzem hátráltat, és hatalmas tévedés volt. Ez az egész iskolának nevezett dolog egy vicc. Hogyan döntsem el 14 évesen hogy mit akarok kezdeni az életemmel? Akkor még nem is tudtam a lehetőségeimet...most tudom meg mikről maradtam le, és szétvet a düh. Toporzékolnék, de mi értelme? Egyenlőre csak azt tudom tenni, hogy elviselem és végigcsinálom. Mert akármekkora a szám, változtatni meg nem merek. A megszokás rabja, na ja. Szomorú de igaz.
Viszont, amit tudok megteszek. És remélem megtudom azokat a dolgokat valósítani amit elterveztem erre az évre. 
Először is sikerüljön jól az angol érettségi...aztán a többi már csak hab a tortán.
Leginkább a jövő évet várom, végre túllenni az érettségiken, és akár hogy is sikerül, már azért megérte, mert többet nem kell ide visszajönnöm. Aztán majdcsak lesz valahogy.